EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK BP. XV.
Egy kis történelem
 
Bölcsődéink
 
Szolgáltatásaink
 
Közérdekű adatok
 
Bölcsődei hírmondó
 
Linkek
 

 


 

 

Köszönjük, hogy ellátogatott honlapunkra.

Érdeklődése megtisztelő biztatás számunkra.


 

 

 A kerület bölcsődéi – az általános rendeltetésnek megfelelően - egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó intézmények, melyekben 3 év alatti gyermekek nappali gondozása, nevelése folyik, gondosan kimunkált szakmai program szerint.

A Budapest XV. Kerület Egyesített Bölcsődék, mint intézmény, önálló gazdálkodási lehetőséggel felruházott jogi személy, melynek feladata a hatáskörébe tartozó bölcsődék vezetése és eljárni az őket érintő ügyekben.

Néha megkérdezik tőlünk, hogy miért ezt a hivatást választottuk és miért maradnak meg sokak közülünk ezen a pályán egy egész dolgos életen át? Nehezen tudunk rá válaszolni. Talán, hogy segíthetünk, talán a kötelességérzet, talán mert nagyon sokan bízzák ránk "szemük fényét". Talán mert nagyszerű érzés részt vállalni egy-egy életút első lépéseinek formálásában. Talán csak a csillogó gyermekszemekért. Talán mindezért.

 

Ez önmagában is arra ösztönöz bennünket, hogy nap mint nap képességeink legjavát nyújtsuk, de itt Budapest XV. kerületében rajtunk kívül is sokan vannak, akik szívükön viselik a bölcsődék ügyét. Felsorolni sem könnyű ennek megnyilvánulási formáit. A számtalan érdeklődés, bíztatás, észrevétel, együttműködés és támogatás pótolhatatlan összetevője bölcsődéink eredményes működésének.

 

Mi magunk úgy próbálunk a lehető legjobban megfelelni a fentiekből fakadó elvárásoknak, hogy a napi munka mellett folyamatosan kutatjuk a továbblépés lehetőségeit. Forrásainkat megpróbáljuk a lehető leghatékonyabban felhasználni és igyekszünk megfelelni a változó igényeknek. Feldolgoztuk a kerületi bölcsődék történetét, hogy tanuljunk belőle, alapítványt hoztunk létre, hogy bővítsük lehetőségeinket, átgondolt szakmai programokat hajtunk végre, szülői és támogatói fórumokat hoztunk létre és így tovább.

 

Reményeink szerint ez a HONLAP is hozzájárul szándékaink megvalósításához, hogy még az eddigiekhez képest is jobb szolgáltatást nyújtsunk a kerület rászoruló, vagy azt igénylő lakosainak. Ezért néhány kevés változtatást igénylő anyag mellett fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen frissített híreket, tájékoztatókat jelentessünk meg, hogy "Fórum" rovatunkban és másképpen is bővíteni tudjuk kapcsolatainkat, hogy e téma iránt érdeklődők lapunkon keresztül hozzájuthassanak más, kapcsolódó információkhoz is.

 

 

Hasznos időtöltést kívánunk!

 
Óra
 
naptar
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon