Bölcsődék története

Budapest XV. Kerületében

(Rövidített változat, a teljes anyag megtalálható a Helytörténeti múzeumban, és a bölcsődékben.)

II.

Az elsők:

            A világégés borzalmai 1945. január első napjaiban váltak közvetlen valósággá Rákospalota, Pestújhely és lakóik számára. Bár e települések csak rövid ideig voltak harctevékenységek színterei, a károk, a veszteségek óriásiak voltak.

 A fővárosban még folytak a harcok, amikor itt már elkezdődött a helyreállítás és az élet újjászervezésének keservesen nehéz időszaka. Megszámlálhatatlan volt a feladat. Az egészségügyi ellátás kiépítése kezdettől fogva a legsürgetőbb tennivalók között szerepelt és az újjáépítés 2.-3. évében már az elképzelések között bölcsőde létesítésének gondolata is megjelent.

Eddigi ismereteink szerint az első bölcsőde 1949-ben az akkor még önálló településként jegyzett Pestújhelyen, a Molnár Viktor utcában nyitotta meg kapuit.

Rákospalotán az első bölcsőde egy évvel később 1950. júliusában, az Arany János utca 35. szám alatt, a régi napközi otthon felújított, átalakított épületében kezdte meg működését, 45 férőhellyel. Ez azonban már nem a régmúlt óta önálló település, 1923 óta önálló város első ilyen intézménye, hanem Budapest XV. kerületének első „tanácsi” bölcsődéje, Rákospalota és Pestújhely, ugyanis 1950. január 1.-től a főváros része, egy kerülete lett.

A Molnár Viktor utcai bölcsődét 1951-ben – a Mosolygó Antal (ma Bezsilla Nándor) utca 17. számú házba, egy kisajátított magánvillába költöztették át és ezt tekintik - hivatalosan is – a kerület 2. számú bölcsődéjének, a férőhelyek száma: 50.

A kerület 3. számú bölcsődéje 1953-ban nyílt meg a Dózsa György út (ma Fő út) 33. szám alatt. Férőhelyek száma: 60. A 4. számú volt az első olyan bölcsőde, mely eredetileg is annak épült 1956-ban nyitotta meg kapuit az Őrjárat utca 4/b szám alatt, 49 férőhellyel.

Szervezetileg ezek a bölcsődék külön-külön a kerületi tanács egészségügyi osztályához tartoztak. A személyzet egy vezetőből, gondozónőkből, 1-2 bölcsőde élelmezését szervező gazdasági ügyintézőből és technikai személyzetből állt (takarítók, szakács, konyhai munkás, fűtő stb.).

Ezekben az években a „tanácsi” bölcsődéken kívül úgynevezett „üzemi” bölcsődék is létesültek. Az emlékezés és a hiányos feljegyzések szerint a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat Rákospalotai Növényolajgyára (44 férőhely); a MÁV (60 férőhely); a Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat (1954-től 44 férőhely); a Budapesti Finomkötöttárugyár II. Gyára (60 – későbbi adatok szerint - 35 férőhely) működtetett bölcsődéket a kerületben.

 A „tanácsi” és az „üzemi” bölcsődék között közvetlen intézményi kapcsolat nem volt, azonban a szakmai felügyeletet mindkét bölcsődecsoport esetében a kerület vezető védőnője látta el, a „KÖJÁL” (Közegészségügyi és Járványügyi Állomás) pedig mindegyikre vonatkozó egységes és igen szigorú egészségügyi követelményeket állított fel.

Mindent összevetve az ötvenes évek közepén, végén 204 „tanácsi” és hasonló számú „üzemi” bölcsődei férőhely létesült a kerületben. Ezen utóbbiakból a kerületi lakosok talán a 30-40%-át, úgy 60-80 férőhelyet vehettek igénybe. Az elkövetkezendő években – egészen 1971-ig – több „tanácsi” bölcsőde átadására nem került sor és a négy „üzemi” bölcsőde lehetőségei sem bővültek.

Ha azt vesszük alapul, hogy 1949-ig, talán ha egy, részben bölcsődei feladatokat megoldó intézet lehetett Rákospalotán, akkor az ötvenes évek fejleményei e tekintetben – minden kétséget kizáróan - gyökeres változásokat eredményeztek. A bölcsőde ügy helyet kapott a megoldandó feladatok sorában. Ha azonban az eredményeket összevetjük a népmozgalmi adatokkal, akkor már nehezebb magyarázatot találni arra, hogy miért nem létesült további bölcsőde, miért nem bővítették tovább a férőhelyek számát az ötvenes évek második felétől közel másfél évtizeden át.

A bölcsődei gondozás, nevelés kezdetben sok tekintetben alig volt több, mint „ösztönös” napközi gondozás és felügyelet, majd egymás után jelentek meg a bölcsődékre vonatkozó intézkedések, többek között a nyitva tartásra, az egységes ellátásra, 1952-ben pedig a bölcsődei munka színvonalának emelésére és a rendszeres ellenőrzésre. 1956. április 1.-én hatályba lépett a Bölcsődék Szervezeti és Működési Szabályzata, mely valamennyi bölcsőde első, átfogó alapokmánya lett.

            A bölcsődei élet egyre több területére megjelenő szabályzók ellenére a nevelés és gondozás terén hosszan tartó útkeresés, időnként eltérő felfogások, bizonytalan, zsákutcába vezető elképzelések jelentek meg.